A hely, aminek George Clooney sem tudott ellenállni – a Comoi-tó és környéke

Comoi-tó

Utazási lehetőségeink során egy tenger- vagy épp óceánparti nyaralással szemben gyakran hajlamosak vagyunk leértékelni a tóparti üdüléseket, miközben megannyi csoda várhat ott is ránk. Korábbi bejegyzésünkben már említést tettünk a Garda-tó csodaszép és érdekes látnivalóiról, most pedig a sztárok egyik kedvenc olaszországi helyszínére, a Comoi-tó partjára látogatunk el.

Európa egyik legmélyebb tava, amely több, mint 400 méteres mélységgel büszkélkedhet, egy gleccserek által alakított, ipszilon formájú képződmény. Az olaszországi listán a harmadik legnagyobb tóként tartják számon a Garda-tó és a Lago Maggiore után. A Comoi-tavat körülölelő hatalmas hegycsúcsok védelmének köszönhetően szinte egész évben kiránduláshoz és hajókázáshoz is ideális hőmérséklet vár minket, bárhol is járjunk a tó környékén.

Ez a mediterrán atmoszféra pedig a növényzet és az egész környezet tekintetében érezteti hatását. Pálmafák, különböző színekben pompázó házak, villák és a virágok olyan harmóniát alakítanak ki a kék vízzel és a hegyekkel, ami biztosan minden hétköznapi gondunkat elfeledteti velünk.

Hallottál már a bellanoi Orrido szurdokról?

A Comoi-tó egyik kevésbé ismert nevezetessége Bellano és az ott található Orrido szurdok. A tó keleti ágának közepén található település, de még inkább a szurdok igazán emlékezetes pillanatokat szerez számunkra. A vízesésből lezúduló hatalmas víztömeg látványa és robaja, a meredek sziklák között kialakított hidak és az alattunk elterülő türkizkék tó pillanatok alatt egy kalandfilmbe repít minket. Érdemes megállni egy kicsit és miután elkészítettük a kötelező fotókat élvezni a látványt. A mélység és magasság játékát.

Bellanot elhagyva egy rövid utazás után, de még a Bellagioba tartó hajóraszállás előtt érdemes megállnunk Varenna városánál is. Hogy miért?

Varenna és a Villa Cipressi

Varenna igazi gyöngyszeme a Comoi-tónak. Ahogy a kis településre érkezünk, olyan érzésünk támad, mintha megállt volna az idő. A város gyalogosan is könnyedén bejárható és mi is így fedezzük fel minden alkalommal, amikor ideérkezünk, mert Varennában „elveszni” valójában lehetetlen. Ezért, ha arra vágysz, hogy egy tipikus olasz kisváros utcáin andalogj, majd a tóparton fogyaszd el a kávéd vagy üdítőd, tökéletes helyen vagy Varennában.

Azonban nem csak a városkép vagy épp a tóparti kávézás miatt érdemes megállni ebben a kisvárosban. Hiszen a Villa Cipressi kertje, mely a városközpont közelében található szintén lenyűgöző látványt nyújt. A ma már 4 csillagos hotelként működő épületet teraszos kertek veszik körül, melyek egészen a Comoi-tó partjáig nyúlnak ki. Nem véletlen tehát, hogy e helyszín gyakran ad otthont olyan fontos eseményeknek, mint például egy esküvő. A villa nevét is adó ősi ciprusfák pedig azt a tipikus olasz életérzést és stílust tükrözik, ami miatt úgy érezzük, mintha egy festmény képe tárult volna elénk.

A várostól néhány kilométerre délre haladva egy kisebb, de igazán különleges látnivalót is találhatunk. Ez a Fiumelatte folyó, ami mindössze 250 méter hosszúságú, így nem csupán az azonos nevű település, de az ország legrövidebb folyója is egyben – mely csupán március és szeptember között folyik, a többi hónapban a száraz meder köszönti az odalátogatókat. Ennek oka egyszerű, a hegyekből érkező víztömeg mennyisége a csúcsokon található hó olvadása által ezekben a hónapokban a legnagyobb. 

Azonban ideje tovább állnunk, hiszen még mindig várnak ránk kalandok és nemcsak szárazföldön, de a vízen is.

Bellagio városába ugyanis hajóra szállva vezet az út. A mindössze 15 perces utazás során szinte a tó közepéről tekinthetünk körbe a vidékre és talán még sztárokat is kiszúrhatunk, ahogy a parton andalognak – mégha nem is épp George Clooney-t.

Egy séta Bellagioban, de hol lakik George Clooney?

Merthogy bár Bellagioval kapcsolatban halljuk legtöbbször az ő nevét, a valóság az, hogy a híresség 24 szobás villája, a Villa Oleandra igazából nem itt, hanem Laglioban található. Ez a kis település Bellagio és Como között félúton, a tó nyugati oldalán helyezkedik el. Bár az is igaz, hogy valószínűleg nagyobb eséllyel futunk össze a sztárral Bellagioban, mint az otthona környékén, hiszen ahhoz, hogy akár csak 100 méterre is megközelíthessük a tulajdonát, többszáz eurót kellene fizetnünk. Mindent megtesz a nyugalomért – gondolhatjuk.

De ne csüggedjünk, ha Mr. Clooney-t nem is látjuk, Bellagio-t a tó három ágának találkozásánál fekvő meseszép kisvárost bizony nem hagyjuk ki. A Lago di Como gyöngyszemének is tartott település talán a legismertebb és ezáltal legnépszerűbb úticél a turisták körében.

A tóra néző, szinte már a vízbe benyúló luxusvillái, tóparti sétányai vagy az elegáns éttermei megadják azt az elegancia érzetet mindenki számára, amire valljuk be, néha azért mindannyian vágyunk.

Autóval a városba bejutni szinte lehetetlen, így a meredek macskaköves utcákon szinte zavartalanul korzózhatunk, s élvezhetjük a mediterrán hangulatot. Különleges élmény mindazok számára, akik szeretik a céltalan sétákat, a felfedezés örömét, amikor a város vezeti lépteinket és nekünk csak hagynunk kell, hogy megmutassa önmagát.

Velünk ezek a pillanatok várják utasainkat a Comoi-tó mellett töltött napok során.

Indulhatunk?!