Néhány Velencében töltött nap már önmagában felér egy időutazással. A város romantikus épületei, megannyi legendája, varázslatos épületei együtt teszik varázslatossá a lagúnák városát. A különleges hangulatot már csak egyetlen dolog tetézheti: a hagyományos farsangi álarcosbál! Gyere velünk a Velencei karneválra!
Olaszország éke
A Velencei Köztársaság már a 18. században a karneválok fővárosának számított, azonban a maszkos, farsangi ünneplés jóval korábbi időszakra vezethető vissza. Az első feljegyzés a Velencei karneválról 1094-ben íródott. A köztársaság bukása után a Velencei karnevál népszerűsége is alábbhagyott, a ma is ismert ünnepségsorozatot 1979-ben indult hódító útjára. A Covid-19 járvány miatt 2020-ban sajnos elmaradt a karnevál, de az extra biztonsági intézkedés bevezetése után idén biztonsággal látogatható.
Karneváli szokások
A Velencei karnevál nem csupán az álarcos felvonulásról szól. A velencei karnevál egyik legelső változatának néhányan az ókori Dionüszos-ünnepeket, Szaturnáliákat tartják. A pogány hagyományokat még a kereszténység sem tudta kitörölni az ünnepléssorozatból, a Velencei karnevál szokásaiban ezért sok esetben keverednek a pogány és keresztény szokások.
Lebegő piknik
A Velencei karnevál időszaka alatt jellemző, hogy a lakók csónakokból, tutajokból csodálják az ünneplő városi színpadot. Sokan a vizet az étkezések idejére, estére nem hagyják el.
A Karnevál hercege
Hagyományosan a Velencei Karnevál egy hatalmas színjátékhoz hasonlítható, melyben bárkiből válhatott színész és néző is. Az álarcok mögé rejtőzött városlakók ilyenkor akár ártalmatlan bűnöket is elnéztek egymásnak. A Karnevál hercege az ünnepléssorozat első napján jelenik meg, hogy szimbolikusan átvegye a hatalmas a város felett, majd a karnevál utolsó napján minden hatalmat visszavesznek és szimbolikusan megölik: egy bíróság előtt minden a karnevál idejében elkövetett “bűntettet” az ő bűnlajstromába sorolnak, melyért végül máglyahalál jár. A tűzben megsemmisülő Karnevál hercege a megtisztulást jelképezi: általa mindenki megszabadul a bűntől és az önmagukban rejlő rossztól is búcsút vesznek.
A maszkok története
Az álarcok a középkor történetében a személyazonosság elrejtését szolgálták, főleg törvényellenes tevékenységek során. A Velencei karnevál történetében is hasonló okok miatt viselték a látogatók a maszkokat, ráadásul a személyazonosság elrejtésével a társadalmi különbségek is eltűntek. Velence virágzásával az egyszerű papírmasé maszkok különleges festéseket, tollakat, aranyozott, drágaköves díszítéseket kaptak, így a személyazonosság eltitkolása mellett a szépség és elegancia szimbólumává, illetve a Velencei Karnevál jelképévé váltak.
Gyere velünk!
Buszos utazásunk során a karneváli hangulatú Velence mellett néhány kihagyhatatlan velencei helyszínt is végiglátogatuk, így téve teljessé a kirándulást. A négy napos velencei kirándulás alatt megnézheted velünk a Sóhajok hídját, melyen a börtönre ítéltek haladtak át egykor a Palota és a börtön között, Canal Grande legidősebb és egyben leghíresebb hídját; a Rialto hidat, a szinte mindig galambokkal teli híres Szent Márk teret, valamint a Bazilikát. Ellátogatunk a harangtoronyhoz, illetve a Dózse palotájához is, valamint elhajózunk a környéki Murano és Burano szigetekre, ahol utasaink az üveggyárba is bepillantást nyerhetnek.
Az utazás időpontja: Február 24. – 27.
Részletek és foglalás: https://oktravel.hu/trip/rejtelyes-velencei-karneval/