Aero Show Friedrichshafenben, Németországban – Red Bull Hangar-7 Salzburgban, Ausztriában
A repülés iránt érdeklődő fiatalok, akár tapasztalt pilóták számára vagy a repülők, helikopterek, drónok és vadászgépek kedvelőinek rendkívüli élményt nyújt ez az utazásunk. 3 nap alatt ellátogatunk Friedrichshafenbe, az Aero Show repülőgép kiállításra, majd megnézzük a Salzburgi Red Bull Hangar 7-et.
A Friedrichshafeni látogatás során lehetőségünk lesz fakultatív program keretében a repülésszimulátor kipróbálása során megtapasztalni a legújabb fejlesztéseket és modelleket. Azok, akik még soha nem ültek pilótafülkében, átélhetik a felszállás lélegzetelállító érzését és első benyomást szerezhetnek arról, hogy milyen is lehet pilótának lenni. Szinte minden repülőgépmodell elérhető a szimulátorokon. Az erre a különleges bemutatóterembe látogató gyakorlott pilóták többet megtudhatnak a jelenleg elérhető továbbképzési lehetőségekről és lehetőséget kapnak más repülőgéptípusok “repülésére” is.
A Hangar-7 belsejében az egyedi üvegkupola az, ami elkerülhetetlenül felfelé vonzza a tekintetet. Az 1754 üvegtábla átlátszósága – amelyek közül nincs két egyforma méretű – az időjárástól és a napszaktól függően más hangulatot teremt a Hangárban. Kívülről nézve a konstrukció szándékosan egy olyan szárnyra emlékeztet, amely rendkívüli dinamizmust és súlytalanságot sugároz. Ezek a tornyok helyet biztosítanak az irodáknak, valamint gasztronómiai érdekességeknek, köztük kényelmes bároknak, a Lounge Cafénak és egy elegáns étteremnek, az Ikarusnak. Utunk során a Hangar 7-ben lenyűgöző Red Bull versenyautókat, helikoptereket és repülőgépeket csodálhatunk meg.
Az út minimum 30 fő foglalása esetén indul. Amennyiben a jelentkezők száma nem éri el a minimum létszámot, a jelentkezők által befizetett összeg teljes ára visszafizetésre kerül.
Amennyiben a Kormány COVID-19 vírussal kapcsolatos intézkedései az adott út lebonyolítását lehetetlenné tenné, abban az esetben a befizetett foglalási díj 100%-át visszafizetjük utasaink számára. Ebben az esetben a hatályos ÁSZF-től eltérünk.
Áttekintés
Utazás: autóbusszal
Tudnivalók az autóbuszos utazásról 2023-tól:
– az autóbuszok szakszerű fertőtlenítése a közösen használt felületek több alkalommal történő áttörlését, fertőtlenítését, illetve ózonos fertőtlenítést jelent,
– az ajtóknál elhelyezett kézfertőtlenítő folyadékok használatával törekszünk arra, hogy az utazás egészségügyi szempontból is biztonságos legyen,
– kérjük, saját és utastársaik egészségének megóvása érdekében az utazáson csak abban az esetben vegyenek részt, ha egészségesek
A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJUK.
FONTOS TUDNIVALÓK FOGLALÁS ELŐTT
Felszállási lehetőségek:
Autóbuszaink Budapestről a Dózsa György út 1. számtól, a BOK (volt SYMA) Csarnokkal szemben kijelölt autóbusz parkolóból indulnak.(a Puskás Ferenc Stadionnal szemben)
GPS:47.500645,19.100120
Amennyiben olyan utazást választanak, amely a Dunántúl felé haladva (M1, M7 autópályák) hagyja el Magyarországot, lehetőséget biztosítunk Budapesten belül a budai oldalon történő felszállásra, illetve hazaérkezéskor leszállásra. Honlapunkon minden utazásunk esetében jelöljük azokat a lehetőségeket, mikor budai felszállást választhatnak. Foglaláskor, kérjük, jelezzék hol szeretnének felszállni az autóbuszra:
– Budapest Dózsa György út 1., a BOK (volt SYMA) Csarnokkal szemben kijelölt autóbuszparkoló vagy
– Budaörs MOL benzinkút (a felszállás pontos helyét térképen jelölve megrendelés után megküldjük). Azokon az utazásokon, ahol az autóbusz a Dózsa György útról nem a fent nevezett autóutakon/autópályákon hagyja el a várost (M3-as, 4-es út, M6-os), a budai felszállás nem lehetséges!
Minden utazásunk esetében a rögzített lehetőségek közül választhatnak, mely az adott helyen, minden esetben útiránynak megfelelően történik.
A fel- és leszállási helyek az indulást megelőző 7 napon belül már nem módosíthatóak!
Ülőhelyek:
Az autóbuszon fix ülőhelyet értékesítünk, melynek ára: 1.500,-Ft/fő
Törzsutasainknak lehetőséget biztosítunk a jelentkezések és a befizetések sorrendjében a fix ülőhely kiválasztására, szabad helyek függvényében.
Az autóbusz első soraiban az idegenvezető és 2 gépkocsivezető esetén, a gépkocsivezető kap elhelyezést.
Törzsutas kéréseket a rendelkezésre álló szabad helyek függvényében igyekszünk teljesíteni. Az ülőhelyek kiosztására vonatkozóan reklamációt nem áll módunkban elfogadni.
Útlemondási biztosítás:
Az árak (részvételi díjak) nem tartalmazzák az útlemondási biztosítást. Minden több napos utazásunk esetén javasolt a biztosítás megkötése, hiszen ezzel a lefoglalt út árát is visszakaphatjuk utazásképtelenség esetén!
A biztosítás utazásképtelenség esetére érvényes. (Ha az utas saját vagy vele együtt utazó társa, közeli hozzátartozója háziorvos, szakorvos által igazolt utazásképtelensége (betegség, baleset, haláleset) miatt vagy más igazolható ok (katonai szolgálatra behívás, lakás kirablása, természeti csapás) miatt nem tud részt venni az utazáson a biztosító a felmerült költségeket 20 % önrész levonásával az utasnak megtéríti. Amennyiben az útlemondás biztosítás és az utas biztosítás egyben lesz kötve, a fent leírt önrész 0%. A biztosítás díja: Alapdíj/Részvételi díj 2,5%-a.
A kiváltó ok felmerülésétől számítva lehetőleg azonnal, maximum 2 napon belül írásban kell értesíteni az irodát. Amennyiben az irodát később értesítik, a kötbér összege magasabb lehet, viszont a biztosító az orvosi papírok vagy egyéb igazolások dátuma szerint fizet kártérítést.
Baleset- betegség- poggyász biztosítás: Érvényes utas-biztosítással minden programunkon résztvevő utasunknak rendelkeznie szükséges. A külföldön segítséget nyújtó biztosítási kártyát, vagy más biztosítónál kötött utasbiztosítás fedezeti igazolását minden esetben elektronikusan részünkre elküldeni szükséges. Minden utasunk saját felelősségére dönt az utas-biztosításról. Biztosítás hiányában irodánk személyes asszisztenciát nem tud nyújtani a bajba jutottnak (erre hivatott a biztosító Assistance Szolgálata). Továbbá jó, ha rendelkezünk az úgynevezett EU kártyával is. Ez azonban nem elegendő nagyon sok esetben. A bankkártyákhoz tartozó biztosítások esetében is célszerű meggyőződni utazás előtt a következőkről:
– rendelkezik-e segítségnyújtó asszisztenciával abban az országban, ahová utazni készülünk,
– milyen összeghatárig nyújt fedezet baj esetén,
– kötődik-e valamilyen feltétel a biztosítás érvényesítéséhez, aktiválásához (pl.: bankkártya használata az adott országban a biztosítási esemény előtt, az utazás időtartama alatt). Amennyiben nincs erre vonatkozóan kiterjedt szolgáltatás, akkor egy káresemény esetén nagyobb költségek merülhetnek fel, melyet az Utazónak kell megfizetnie. Fedezetigazolást ez esetben is szükséges bemutatni.
Cégünk az Alfa Vienna Insurance Group Biztosító Zrt. szolgáltatását közvetíti. A biztosítás díjait a kiválasztott úton belüli “Árak” fül tartalmazza.
Az árak tájékoztató jellegűek, a helyek a töltöttség függvényében változhatnak, kizárólag a munkatársaink által visszaigazolt árak és adatok, valamint leírások és információk tekinthetők ajánlatnak.
Az időközben aktualitását vesztett árakért és akciókért, illetve az árkalkulációs program esetleges hibáiért a felelősséget nem vállaljuk.
Amennyiben az árat euróban vagy más külföldi valutában találja, úgy az ott mellette/alatta szerepeltetett forintos összeg csak tájékoztató jelleggel van feltüntetve. Az utazásszervező fenntartja magának a jogot, hogy más árfolyamon váltsa a valutát.
Amennyiben a Kormány COVID-19 vírussal kapcsolatos intézkedései az adott út lebonyolítását lehetetlenné tenné, abban az esetben a befizetett foglalási díj 100%-át visszafizetjük utasaink számára. Ebben az esetben a hatályos ÁSZF-től eltérünk.