Rimini – 8 napos Tengerparti Nyaralás

8 nap

Ki tudna nemet mondani egy különleges élményekben gazdag, egy hetes olasz utazásra nyár végén?

Gyere velünk és szívd magadba az olasz életérzést augusztusban, hogy feltöltődve, újult erővel vághass neki az őszi időszaknak! Úticélunk Rimini! Máris eláruljuk, miért…

Rimini nevének hallatán a tengerpart és fürdőzés jut elsőként eszünkbe, de ha kicsit a felszín mögé nézünk, „Európa Miamija” valójában jóval több, mint tizenöt kilométernyi aranyló homokos tengerpart. Bár kétségtelenül Rimini Olaszország egyik legvonzóbb tengerparti üdülőközpontja, és hiba is lenne kihagyni a partot, történelmi nevezetességei és a közelben elérhető szórakozási lehetőségek miatt nem csak a fürdőzők, hanem mindenki számára vonzó úti cél lehet ez a sokoldalú kikötőváros.

Az óvárosi rész bővelkedik történelmi emlékekben, melyeket mindenképp érdemes megcsodálni. Az egyik legrégebbi és a leghíresebb ezek közül a Tiberius híd (Ponte di Tiberio), mely több mint 2000 évvel ezelőtt épült és tény, hogy igazán jól bírja, hiszen mind a mai napig használatban van. A hídon átkelve az egykori halásznegyed, Borgo San Giuliano színes házai között sétálhatunk a macskaköves utcákon. Az Augustus diadalív (Arco di Augusto), az amfiteátrum, a Malatestiano templom (Tempio Malatestiano) és a Sismondo vár (Castello Sismondo) mind felfedezésre érdemes nevezetességek. Pihenésképpen pedig ihatunk egy finom kávét a Piazza Cavour egyik kellemes kávézójában. Ha szívesen térnénk be egy-egy múzeumba is, érdemes felkeresni az itt született híres rendező, Frederico Fellini életét bemutató múzeumot, a városi múzeumot, illetve a repülés vagy motorozás múzeumait is.

Rimini környékén számos szórakoztató és szabadidős park várja a családokat. Az ország legnagyobb vidámparkja, a Mirabilandia hatalmas óriáskerekével csábítja a látogatókat. A Fiabilandia a kisgyerekes családokat célozza meg, olyan klasszikus vidámparki attrakciókkal, mint a hullámvasút, körhinta vagy labirintus. A híres aquapark, az Aquafan és a mellette található Oltemare szórakoztató park, mely többek között delfin és papagáj showt is kínál, szintén megér egy-egy látogatást a víz és állatok szerelmeseinek. 

Az Italia in Miniatura szabadidőpark Olaszország 273 és Európa 30 nevezetességét mutatja be kicsinyített változatban, játékokkal tarkítva. Számos attrakció közül válogathatunk, például csónakázhatunk a mini Velencében, vagy vonatozhatunk az Alpokban, de a kenus vízicsúszdát, kisvasútat és a papagájházat sem érdemes kihagyni. Gyerekkel kötelező!

Riminitől alig több mint 20 kilométerre fekszik San Marino, a világ legrégebbi köztársasága, Európa harmadik legkisebb állama. Az országgal megegyező nevű főváros, San Marino, középkori várfalakkal körülvéve, a Monte Titiano 749 méter magas csúcsán fekszik. Nem csupán az innen nyíló csodálatos kilátás, de a város történelmi látnivalói és a hangulat miatt is kihagyhatatlan program. 

A sportautók és Ferrari szerelmeseinek egy napos kirándulást kínálunk Modenába és Maranelloba. Modenában meglátogatjuk az Enzo Ferrari Múzeumot, majd Maranelloban a Ferrari gyárat egy autóbuszos túra keretében. Igény esetén Ferrari tesztvezetésre is van lehetőség. A programot a Ferrari múzeummal zárjuk.

Szállás:

Utunk során utasaink választhatnak, hogy 3*** vagy 4**** szállodában szeretnék e eltölteni ezt a csodás hetet Olaszország egyik legszebb tengerpartján.

3* szálloda esetén: Képekért és további információért kattints ide. BETELT!

4* szálloda esetén: Képekért és további információért kattints ide. BETELT!

Az ár tartalmazza:

Útiköltség luxus autóbusszal, szállás 4* szállodában 7 éjszakára reggelivel (félpanzióval felár ellenében vehető igénybe), idegenforgalmi adót.

Foglalás menete:

A kiválasztott dátum után a foglalás gombra kattintva meg kell adni az utasok számát, majd a kívánt szolgáltatásokat (félpanzió, teljes ellátás, tengerre néző szoba, fakultatív programok, biztosítások). A következő lépésben a tovább gombbal a foglalásunkat véglegesítjük a személyes adatok megadásával (utasok neve, születési hely, idő, lakcím, állampolgárság).

A regisztráció végeztével egy visszaigazoló mailt küldünk, majd az utazási szerződést, az utalással kapcsolatos adatokkal. Az összeg beérkezése után küldjük a számlát.

Áttekintés

Utazás: autóbusszal

Tudnivalók az autóbuszos utazásról 2023-tól:

– az autóbuszok szakszerű fertőtlenítése a közösen használt felületek több alkalommal történő áttörlését, fertőtlenítését, illetve ózonos fertőtlenítést jelent,
– az ajtóknál elhelyezett kézfertőtlenítő folyadékok használatával törekszünk arra, hogy az utazás egészségügyi szempontból is biztonságos legyen,
– kérjük, saját és utastársaik egészségének megóvása érdekében az utazáson csak abban az esetben vegyenek részt, ha egészségesek

A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJUK.

FONTOS TUDNIVALÓK FOGLALÁS ELŐTT

Felszállási lehetőségek:
Autóbuszaink Budapestről a Dózsa György út 1. számtól, a BOK (volt SYMA) Csarnokkal szemben kijelölt autóbusz parkolóból indulnak.(a Puskás Ferenc Stadionnal szemben)

GPS:47.500645,19.100120

Amennyiben olyan utazást választanak, amely a Dunántúl felé haladva (M1, M7 autópályák) hagyja el Magyarországot, lehetőséget biztosítunk Budapesten belül a budai oldalon történő felszállásra, illetve hazaérkezéskor leszállásra. Honlapunkon minden utazásunk esetében jelöljük azokat a lehetőségeket, mikor budai felszállást választhatnak. Foglaláskor, kérjük, jelezzék hol szeretnének felszállni az autóbuszra:
– Budapest Dózsa György út 1., a BOK (volt SYMA) Csarnokkal szemben kijelölt autóbuszparkoló vagy
– Budaörs MOL benzinkút (a felszállás pontos helyét térképen jelölve megrendelés után megküldjük). Azokon az utazásokon, ahol az autóbusz a Dózsa György útról nem a fent nevezett autóutakon/autópályákon hagyja el a várost (M3-as, 4-es út, M6-os), a budai felszállás nem lehetséges!
Minden utazásunk esetében a rögzített lehetőségek közül választhatnak, mely az adott helyen, minden esetben útiránynak megfelelően történik.

A fel- és leszállási helyek az indulást megelőző 7 napon belül már nem módosíthatóak!

Ülőhelyek:
Az autóbuszon fix ülőhelyet értékesítünk, melynek ára: 1.500,-Ft/fő

Törzsutasainknak lehetőséget biztosítunk  a jelentkezések és a befizetések sorrendjében a fix ülőhely kiválasztására, szabad helyek függvényében.

Az autóbusz első soraiban az idegenvezető és 2 gépkocsivezető esetén, a gépkocsivezető kap elhelyezést.

Törzsutas kéréseket a rendelkezésre álló szabad helyek függvényében igyekszünk teljesíteni. Az ülőhelyek kiosztására vonatkozóan reklamációt nem áll módunkban elfogadni.

Útlemondási biztosítás:

Az árak (részvételi díjak) nem tartalmazzák az útlemondási biztosítást. Minden több napos utazásunk esetén javasolt a biztosítás megkötése, hiszen ezzel a lefoglalt út árát is visszakaphatjuk utazásképtelenség esetén!
A biztosítás utazásképtelenség esetére érvényes. (Ha az utas saját vagy vele együtt utazó társa, közeli hozzátartozója háziorvos, szakorvos által igazolt utazásképtelensége (betegség, baleset, haláleset) miatt vagy más igazolható ok (katonai szolgálatra behívás, lakás kirablása, természeti csapás) miatt nem tud részt venni az utazáson a biztosító a felmerült költségeket 20 % önrész levonásával az utasnak megtéríti. Amennyiben az útlemondás biztosítás  és az utas biztosítás egyben lesz kötve, a fent leírt önrész 0%. A biztosítás díja: Alapdíj/Részvételi díj 2,5%-a.

A kiváltó ok felmerülésétől számítva lehetőleg azonnal, maximum 2 napon belül írásban kell értesíteni az irodát. Amennyiben az irodát később értesítik, a kötbér összege magasabb lehet, viszont a biztosító az orvosi papírok vagy egyéb igazolások dátuma szerint fizet kártérítést.

Baleset- betegség- poggyász biztosítás: Érvényes utas-biztosítással minden programunkon résztvevő utasunknak rendelkeznie szükséges. A külföldön segítséget nyújtó biztosítási kártyát, vagy más biztosítónál kötött utasbiztosítás fedezeti igazolását minden esetben elektronikusan részünkre elküldeni szükséges. Minden utasunk saját felelősségére dönt az utas-biztosításról. Biztosítás hiányában irodánk személyes asszisztenciát nem tud nyújtani a bajba jutottnak (erre hivatott a biztosító Assistance Szolgálata). Továbbá jó, ha rendelkezünk az úgynevezett EU kártyával is. Ez azonban nem elegendő nagyon sok esetben. A bankkártyákhoz tartozó biztosítások esetében is célszerű meggyőződni utazás előtt a következőkről:
– rendelkezik-e segítségnyújtó asszisztenciával abban az országban, ahová utazni készülünk,
– milyen összeghatárig nyújt fedezet baj esetén,
– kötődik-e valamilyen feltétel a biztosítás érvényesítéséhez, aktiválásához (pl.: bankkártya használata az adott országban a biztosítási esemény előtt, az utazás időtartama alatt). Amennyiben nincs erre vonatkozóan kiterjedt szolgáltatás, akkor egy káresemény esetén nagyobb költségek merülhetnek fel, melyet az Utazónak kell megfizetnie. Fedezetigazolást ez esetben is szükséges bemutatni.
Cégünk az Alfa Vienna Insurance Group Biztosító Zrt. szolgáltatását közvetíti. A biztosítás díjait a kiválasztott úton belüli “Árak” fül tartalmazza.

Az árak tájékoztató jellegűek, a helyek a töltöttség függvényében változhatnak, kizárólag a munkatársaink által visszaigazolt árak és adatok, valamint leírások és információk tekinthetők ajánlatnak.
Az időközben aktualitását vesztett árakért és akciókért, illetve az árkalkulációs program esetleges hibáiért a felelősséget nem vállaljuk.
Amennyiben az árat euróban vagy más külföldi valutában találja, úgy az ott mellette/alatta szerepeltetett forintos összeg csak tájékoztató jelleggel van feltüntetve. Az utazásszervező fenntartja magának a jogot, hogy más árfolyamon váltsa a valutát.

Amennyiben a Kormány COVID-19 vírussal kapcsolatos intézkedései az adott út lebonyolítását lehetetlenné tenné, abban az esetben a befizetett foglalási díj 100%-át visszafizetjük utasaink számára. Ebben az esetben a hatályos ÁSZF-től eltérünk.

Program leírás

06:00 Indulás luxus klimatizált autóbusszal Budapestről a Dózsa György út 1. szám alatt található BOK (volt SYMA) Csarnokkal szemben kijelölt autóbusz parkolóból. (a Puskás Ferenc Stadionnal szemben)
GPS:47.500645,19.100120
Utazás egész nap, rövidebb megállók beiktatásával.
Estefelé érkezés a szállásra Riccioneba

2.-7-Nap: :
Szabad program

Az elkövetkező napokban egyéni szabad program, strandolási lehetőség a parton, vagy a szálloda medencéjénél. A szállodában bőséges és sokféle a vacsora, érdemes félpanziós ellátást kérni.

Fakultatív program keretében:

10:00 körüli érkezéssel  az Enzo Ferrari Múzeum látogatása lesz az első programunk Modenában.

Következő programjainkra átutazunk Maranelloba, ahol a Ferrari gyárat autóbuszos túrával csodálhatjuk meg, angol nyelvű idegenvezetéssel. A Ferrari transzfer buszról a látogatás alatt nem lehet leszállni, illetve fotókat készíteni, ennek ellenére csodálatos betekintést nyerünk a Ferrari autógyártás izgalmas világába.

Ferrari tesztvezetésre is van lehetőség, ezt kérjük előre jelezni.

Majd a Ferrari múzeum lesz a következő nagy élményünk. A Ferrari Múzeum melletti Shop-ban eredeti Ferrari kincseket vásárolhatunk, de akit a vásárlás nem hoz lázba, annak is ajánlatos körülnézni a boltban, rengeteg érdekességet lehet felfedezni, fantasztikus fotókat készíteni.

Riccionei szállásunkat késő délután foglaljuk el. Vacsora elfogyasztása a hotelben. Este szabad egyéni program.

Fakultatív program keretében:

Riminitől nagyjából 20 kilométerre fekszik San Marino, a világ legrégebbi köztársasága, Európa harmadik legkisebb állama. Az országgal megegyező nevű főváros, San Marino, középkori várfalakkal körülvéve, a Monte Titiano 749 méter magas csúcsán fekszik. Nem csupán az innen nyíló csodálatos kilátás, de a város történelmi látnivalói és a hangulat miatt is kihagyhatatlan program.

Reggeli után indulunk Budapestre, rövidebb pihenőkkel várható érkezés késő este

Útközben egy bevásárló központnál is megállunk, ahol lesz lehetőség kiváló olasz élelmiszerek vásárlására is.

Árak

Az árak tartalmazzák

  • Útiköltség klimatizált luxus autóbusszal
  • Szállás 4* szállodában Riccionéban 7 éjszakára (218.000 Ft/fő)
  • Szállás 3* szállodában Riminiben 7 éjszakára (160.000 Ft/fő)
  • Reggeli
  • Idegenforgalmi adó

Az árak nem tartalmazzák

  • Ebéd
  • Félpanziós ellátás (4* szálloda választása esetén is igényelhető): 46.000 Ft/fő
  • Teljes ellátás (4* szálloda választása esetén igényelhető): 91.900 Ft/fő
  • Részlegesen tengerre néző szoba (4* szálloda választása esetén igényelhető, két fős szobában): 16.500 Ft/fő
  • Egyágyas felár: BETELT 46.000 Ft/fő (4* szálloda esetén igényelhető), BETELT 43.100 Ft/fő (3* szálloda esetén igényelhető)
  • Utasbiztosítás 8 napra: 5.360 Ft/fő
  • Útlemondás biztosítás (Választott szállodatípustól és biztosításkötés dátumától függ, 4000-5000 Ft/fő körüli összeg.)
  • 2 Napágy és egy napernyő a tengerparton: 18.050 Ft/fő (ELFOGYOTT 4* szálloda választása esetén igényelhető), 22.150 Ft/fő, (ELFOGYOTT 3* szálloda választása esetén igényelhető)
  • Ferrari nap: belépők a Ferrari múzeumokba (Fakultatív program): 60€/fő
  • San Marino városnézés (Fakultatív program): 16€/fő

Gyakran ismételt kérdések (GYIK)

Mit kell tennem, ha utastársaim közül valaki nem tud részt venni a már befizetett utazáson?

A lehető legrövidebb időn belül jelezze nekünk, ugyanis az ilyen jellegű lemondás általában kötbérköteles, és a részvételi díjból képzett százalékos összege annál nagyobb, minél közelebbi az indulás. A részletek az utazási szerződésben vannak feltüntetve.

Visszamondhatok egy már befizetett utat?

A szerződéstől való elállás általában kötbérköteles, erre részletesen kitér az utazási szerződés. Az utazásszervező kérheti a lemondásból fakadó kárának megtérítését.

Ha a honlapjukon kinéztem egy utat, de telefonon szeretném lefoglalni, megtehetem?

Igen, telefonszámainkon, e-mail elérhetőségeinken munkatársaink készséggel állnak rendelkezésére. A Kapcsolat oldalon megtalálja ezen elérhetőségeket. Ügyintézőink az iroda nyitvatartási idején belül, fogadják hívását és dolgozzák fel a foglalásokat. Az online foglalást viszont éjjel-nappal lebonyolíthatja, ennek feldolgozása nyitvatartási időben zajlik.

Mire jó a BBP biztosítás? Érdemes vagy kötelező kötni?

Külföldi utazás vagy tartózkodás idejére szóló betegség-, baleset- és poggyászbiztosítás. A biztosítási kötvény felmutatása ellenében a külföldi orvos – sürgős szükség esetén – a beteget ellátja, és honoráriumát később a biztosítóval számolja el. Az ár általában egy főre és minden megkezdett napra számolandó. A teljes utazás időtartamára kötelező érvényes Baleset- betegség- és poggyász biztosítással rendelkeznie minden utasunknak. Ez akár irodánkban, akár egyénileg is megköthető. Egyéni biztosítás kötés esetén annak érvényességét kérjük az utazás megkezdése előtt megküldeni.

Mit jelent az útlemondási biztosítás?

Az útlemondási (vagy sztornó) biztosítás – biztosítói szakszóval élve – utazásképtelenség esetén nyújt védelmet, hiszen ebben az esetben az önrész levonását követően (ha önrészes a biztosítás) az utas által egyébként elszenvedendő kárt a biztosító megtéríti. Az utazásképtelenség fogalma biztosítótól függ, de általában komoly egészségügyi okokat takar, pl. a biztosított kórházi kezelése, műtéte, balesete, halála, vagy egyéb hasonló, az elutazást kizáró külső és váratlan ok. Általában közeli hozzátartozónál fellépő esemény is ide sorolható, de részleteket a biztosítási feltételekben találunk. Útlemondási biztosítás csak a szerződéskötéskor köthető.

Személyesen is befizethetem a részvételi díjat?

Igen, irodánk címe: 1174 Budapest, Orgoványi utca 2-3. A Kapcsolat oldalon kérjük, tájékozódjon az aktuális nyitvatartási időről!

Hogyan tudom az előleget vagy a részvételi díjat befizetni?

Személyesen (lásd feljebb), bankkártyával, illetve irodánk bankszámlájára történő átutalással vagy banki készpénzes befizetéssel.

Kapok-e visszajelzést, ha az átutalás megérkezett?

Munkatársaink minden esetben jelzik e-mailben, ha az előleg vagy a részvételi díj megérkezett.

Hogyan értesülhetek a legújabb ajánlataikról?

Ha naprakészen szeretne értesülni az akciós nyaralásokról, akkor javasoljuk, hogy iratkozzanak fel hírlevelünkre vagy rendszeresen keressék fel irodánk weboldalát, mely napra készen frissítve van új utazási lehetőségekről.

Tipp

Rimini hatalmas város, hosszan futó tengerparttal, így gyalogosan hosszú sétákat kell tennünk, ha fel szeretnénk fedezni a település minden látványosságát!
A városban viszont nagyon szuper kerékpárutak találhatóak a part mentén, a kikötőben, illetve az óvárosban és környékén is.
Ha béreltek kerékpárt vagy rollert, elektromosat vagy hagyományosat, könnyen bejárhatjátok a város minden zegét-zugát!

Érdeklődését az alábbi űrlapon küldheti el.

Rimini – 8 napos Tengerparti Nyaralás
Ár Ft218.000
/ Felnőtt